A magyarországi ápolók létszáma alacsony, az ápolói kar elöregedő képet mutat és az utánpótlás, valamint a növekvő igényekhez szükséges többletlétszám nem biztosítható. Magyarországon a 100000 lakosra vetített ápolók száma egyaránt alacsony az Európai Unió átlagához (annak 75,7%-a 2014-ben) és a WHO Európai Régió (beleértve pl.: Oroszországot, Üzbegisztánt stb.) átlagához (annak 88,7%, 2014-ben) képest is. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elemzése szerint 2014-ben már 26 ezer ápolóval kevesebb dolgozott a magyar egészségügyben a szükségesnél. Hazánkban az alapnyilvántartásba 2016-ban újonnan felvett ápolók száma 2015-höz viszonyítva 757 fővel (a 2015-ös 1681 főről 924 főre), azaz 45%-os mértékben csökkent (ami hosszú időre visszatekintve a legalacsonyabb érték). A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy bár a középfokú képzéssel együtt a végzett ápolók száma 2009 és 2014 között folyamatosan emelkedett – majd 2016-ig 10%-kal újra csökkent –, azonban a működési nyilvántartásban a Magyarországon végzett és ápolóként újonnan regisztráltak létszáma évről-évre növekvő mértékben marad el a végzettek számától, az utóbbi 3 évben már csupán a végzettek 50-60%-a jelent meg a működési nyilvántartásban.
Jellegzetes probléma, hogy hazánk nem rendelkezik megfelelő kimutatásokkal az ápolók vonatkozásában sem létszámuk, sem korfájuk tekintetében nem ismertek a pontos adatok és az azokon nyugvó elemzések, fejlesztési javaslatok. Korfa tekintetében iránymutató lehet, hogy a magyar egészségügyi szakdolgozók (akiknek többségét az ápolók teszik ki) életkori megoszlása alapján megállapítható, hogy a 35-49 éves korosztályban dolgozik a teljes állomány 49%-a, míg az 50-69 éves korcsoportban a 32%-a. Az egészségügyi szakdolgozói és azon belül az ápolói hivatás képviselőinek elöregedésére, fogyására figyelmeztet a 34 éves kor alatti egészségügyi szakdolgozók 19%-os aránya.
Az adatok validitása megkérdőjelezhető, és csupán trend elemzést tesznek lehetővé, hiszen az alap és működési nyilvántartás adatbázisa és számainak lekérdezésekor sajnálatos módon több ezer fővel térhet el a kapott adat a valós szakdolgozói/ápolói létszámtól. Gyakori hibajelenségnek számít az egyes szakdolgozók többszörös megjelenítése, vagy akár a név hiánya, illetve az olyan adathalmazok, amelyeknél több oszlopban a „nem ismert” szövegrész szerepel. Ugyanakkor előfordul, hogy ez a szövegrész szerepel mind a lakcím, az oklevél kiállítója, illetve az irányítószámnál és településnél egyszerre. Ezen adathalmazok ebben a formában lehetetlenné teszik a duplikációk kiszűrését. Emellett mind a hazai (pl.: alap és működési nyilvántartás, OSAP), mind a nemzetközi (pl.: HFA-DB, OECD) adatszolgáltatások kapcsán az „ápoló” fogalmának meghatározása jelentős eltéréseket mutat, amelyek a statisztikai adatokat különböző mértékben torzítják. Egyes adatbázisokban a szülésznőket, sőt még az asszisztenseket is az ápolók csoportjába sorolják. Az egységes terminológia hiánya az adatok validitását megkérdőjelezi, és így csak trend elemzésre alkalmasak.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) forrásból készített 1. ábra jól mutatja, hogy az 1000 lakosra jutó orvosok számában kicsi az eltérés (az átlag országonként 2-4 fő orvos/1000 lakos) mutatkozik. Magyarország az OECD átlag közelében van. Ugyanakkor az ápolói létszám tekintetében messze elmaradunk az OECD átlagtól. Azon gazdaságilag fejlett országokban, ahol az egészségügyi ellátó rendszer is fejlett, az emberi erőforrás kérdésében egyértelműen az ápolói létszámok emelésével járultak hozzá a szolgáltatások színvonalának emeléséhez. Ez jelenti, jelentheti a kitörési pontot!
1. ábra: Orvosok és ápolók arányának összehasonlítsa országonként, 1000 lakosra vetítve
Az OECD Magyarország gazdasági teljesítményét értékelő 2019. januári jelentése is egyértelműsíti, hogy Magyarországon az öregedő társadalom nem csak a nyugdíjrendszert, de az egészségügyi ellátást is jelentős kihívások elé fogja állítani. A jelentés az elöregedés miatti egészségügyi ellátói struktúraváltás elkerülhetetlensége mellett érvel, ebben az akut ellátást jóval kevesebb, területileg és szakmailag is koncentráltabb kórházban képzeli el. Hangsúlyozza, hogy az ellátás nagyon kiegyensúlyozatlan hozzáférhetőségét az alapellátás és járóbeteg szakellátás felé kell kitolni, erősítve az alapellátás definitív, preventív ellátási funkcióját. Az anyag az egészségügytől függetlenül jelzi a munkaerő-ellátással kapcsolatos negatív trendeket, ami természetesen az egészségügyben is válság tüneteket mutat, most már nem csak az orvosok, de az ápolók körében is. A jelentés, nem utolsó sorban, továbbra is alacsony bérekről számol be, akár német-osztrák, akár cseh-szlovák-lengyel összehasonlításban vizsgáljuk a kérdést.
Mindezek a makrogazdasági és társadalmi folyamatok felvetik annak a szükségességét, hogy az egészségpolitika szintjén készüljön olyan nemzeti stratégia, amely az ápolási szolgáltatások és képzés megújításán keresztül a jelzett problémákra rövid és középtávú válaszokat tud adni. Ebben figyelembe kellene venni, hogy az akut ellátás felől az alapellátás felé tolt hangsúlyokban jusson kiemelt szerephez a kiterjesztett hatáskörű MSc ápoló, akinek a kompetenciája lehetővé teszi a hátrányos vagy betöltetlen háziorvosi körzetekben az egészségügyhöz való alapszintű hozzáférést. Szerepük várhatóan szükségszerűen nőni fog a kedvezményezett státuszú (korábban: hátrányos helyzetű) településeken tapasztalható, egyre nehezebben kezelhető háziorvos és védőnő hiány eredményeként. Szükséges lenne az ápolói létszámviszonyokat (hiány) rendezni ahhoz, hogy a megfelelő számú és végzettségi szintű ápoló rendelkezésre álljon egy öregedő típusú társadalom problémáinak hatékony kezeléséhez, akár a házi szakápolási és telemedicina rendszerek további kiterjesztésén, akár egy, az USA-ban már bevált, asszisztált életviteli közösségi szolgáltatás, vagy „tranzit”, átmeneti ápolási osztályok bevezetésével, amelyek az akut ellátás válláról veszik le a terhet. A jelentés szemléletesen mutatja be, hogy az OECD átlaghoz képest Magyarországon kétszer akkora az elkerülhető kórházi felvételek száma pl. asztma és COPD miatt, amelyek egyébként megfelelő ápolói gondozás mellett az OECD átlagára szoríthatók vissza. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy ahogy a magyar társadalom egésze öregszik, ez alól a jövő ápolói sem lesznek kivételek, ezért különleges hangsúlyt kell fektetni a munkakörülmények javítására (hogy egyáltalán vonzóvá válhasson az ápolói pálya, de legalábbis a jelenlegi létszámot meg tudja tartani) és a robotika, mesterséges intelligencia minél szélesebb körű felhasználására (beteg emelő robotok, távoli monitorozó rendszerek stb.). Nem utolsó sorban pedig, utalva a jelentés munkabér megállapításaira, amennyiben az ápolók munkabére jelentősen az osztrák-német munkaerőpiaci átlag alatt marad, az elvándorlás lehetősége miatt az ápolóhiányban észlelt szakadék, minden erőfeszítésünk ellenére, csak növekedni fog.
Munkacsoportunk hiánypótló módon megkísérelte a működési nyilvántartás fentiekben taglalt problémáit – a saját szerény eszközeivel – kiküszöbölni és a valósághoz leginkább közelítő adatokhoz jutni. Vizsgálatunk során azt tapasztaltuk, hogy a működési nyilvántartásban 39572 főt találtunk az ápolás különböző szintjeihez tartozó végzettséggel, közülük pedig 29899 fő rendelkezik ápolói (Ápoló/Csecsemő- és gyermekápoló [középfok], Ápoló [BSc], Okleveles ápoló [MSc]) végzettséggel (2. ábra). Jelen adatot is fenntartásokkal fogadhatjuk és ismételten szeretnénk felhívni a figyelmet az adatokkal kapcsolatos problémára. Emellett fontosnak tartjuk, hogy a működési nyilvántartás problémáinak kiküszöbölésével ezen általunk kimutatott adat is pontosításra kerüljön.
Fontosnak tartjuk a 60/2003. (X.20.) ESzCsM rendeletben (továbbiakban: Minimumrendelet) az ápolói létszám és végzettség vonatkozásában meghatározott minimumfeltételek megfelelő módszertan és nemzetközi jó gyakorlat alapján, a létszámszükségletet rövid, közép és hosszú távon, a fejlesztendő igényeket megjelenítő átalakítását.
A folyamat során feldolgoztuk a működési nyilvántartásban szereplő adatokat intézményenként, majd megyei szinten a befejezett ápolói végzettséggel rendelkező szakemberek és befejezett ápolói végzettséggel nem rendelkező szakemberek vonatkozásában (3., 4., 5., 6. ábrák).
Amennyiben azt szeretnénk megítélni, hogy hány ápoló dolgozik a fekvőbeteg és krónikus ellátás területén, úgy ebből a létszámból le kell vonni, a szintén a működési nyilvántartásban szereplő, azonban az alapellátásban, a járóbeteg szakellátásban/foglalkozás-egészségügyi területen/ szociális ellátásban tevékenykedő ápolók számát.
A 2015. évi működési nyilvántartásban 29899 fő befejezett ápolói végzettséggel rendelkező ápoló, valamint 9673 befejezett ápolói végzettséggel nem rendelkező dolgozó található.
Emellett a megyei bontás adatait torzíthatja, hogy nem feltétlenül abban a megyében dolgozik jelenleg egy ápoló, amely irányítószám a működési nyilvántartásában szerepel, illetve fontos tudni, hogy a következő évben a működési nyilvántartás 5 éves periódusának lejárata miatt sok olyan kolléga is kikerül a rendszerből, aki már elhagyta a pályát, nyugdíjba vonult, stb., és nem hosszabbítja működési nyilvántartását. Jelen tanulmány szerzői ezen adatokat csak kiindulási adatokként kívánták közölni annak érdekében, hogy a figyelmet a problémára irányítva kérjék a széleskörű összefogást a megfelelő módszertan és adatszolgáltatás alapján az intézményenkénti, megyénkénti szükséges ápolói létszám (minimumrendelet alapján) és tényleges ápolói létszám kimutatásához. Tudomásunk szerint a Magyar Ápolási Igazgatók Egyesülete, valamint a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is rendelkezik olyan kutatási eredményekkel a témában, amelyek eredményei a jelen tanulmány eredményeivel együtt segíthetik a pontos helyzetkép kialakítását. Csak a fentiek képezhetik alapját egy reális helyzetképen alapuló, rövid-, közép- és hosszú távú képzési (ösztöndíj) és foglalkoztatási rendszer kialakításának. Márpedig sürgős, átgondolt, azonnali és rövid távú célokat kijelölő (és megoldásokat adó) koncepcióra van szükség és mindezekkel párhuzamosan nem maradhat el a közép és hosszú távú célok megvalósítására alkalmas koncepció kidolgozása sem. A pontos helyzetkép kialakítását nem csupán a működési nyilvántartás anomáliáinak megoldása segítheti elő. Ugyanakkor a megfelelő adatok ma is rendelkezésre állnak és kiemelten indokolt a HENYIR (Humánerőforrás Nyilvántartó Rendszer) adatbázis adatainak elemzése és publikálása is. Ezen rendszerben az egészségügyi intézményeknek adatokat kell szolgáltatniuk többek között az egészségügyi dolgozókról, vagyis aki „…az általa ellátott egészségügyi tevékenység végzésére jogosító szakképesítéssel rendelkezik, vagy aki nem rendelkezik a szakképesítéssel, de közreműködik a szakképesítéssel rendelkező egészségügyi dolgozók által ellátandó feladatokban”. Rögzíteniük kell a dolgozók nevét (EEKH-ban szereplő név), alap- és működési nyilvántartási számát, szakképesítéseit, munkaviszony kezdeti időpontját (esetlegesen a tervezett befejezési időpontját határozott idejű szerződések esetén), a dolgozó által végzett tevékenység FEOR számát, munkakörét, foglalkoztatás jellegét (teljes, vagy rész), munkavégzés formáját, önként vállalt többletmunka tényét és mértékét, valamint a heti munkaidőt és az esetleges tartós távollét tényét, indokát.1 Az adatokat minden esetben a munkáltatónak kell rögzíteni, abban az esetben is, ha a dolgozó pl.: egyéni vállalkozó, ilyenkor ezt a jogviszonyt kell rögzíteni. Ugyanakkor, ha pl.: egy „kiközvetített” dolgozóról van szó, az adatszolgáltatást az őt kiközvetítő foglalkoztatónak kell megtenni. Amennyiben egy dolgozó több szervezeti egységben is dolgozik, akkor azt mindegyiknél fel kell tüntetni. Csak azokat a dolgozókat kell feltüntetni, akik tényleges egészségügyi szolgáltatást végeznek („ágymelletti” dolgozók), vagyis pl.: információs pultban dolgozót, vagy csak oktatásban részt vevőt nem. Maximum heti 60 óra lehet a foglalkoztatás, a heti óraszámba az ügyeleti és készenléti idő nem számít bele. Ha egy dolgozó több szervezeti egységben is dolgozik, akkor mindegyiknél meg kell adni a heti munkaidőt. Amennyiben egy segédápoló rendelkezik EEKH nyilvántartási számmal, akkor 3311 ápoló, szakápoló FEOR besorolást kell adni neki, ha nem rendelkezik, akkor nem kell felvinni a rendszerbe.
3. ábra: A befejezett ápolói végzettséggel rendelkező és nem rendelkező szakemberek működési nyilvántartás szerinti (a működési nyilvántartásban irányítószám hiányában be nem azonosítható lakhelyű ápolók számával korrigált) létszáma megyei bontásban
4. ábra: A befejezett ápolói végzettséggel rendelkező szakemberek működési nyilvántartás szerinti számának (a működési nyilvántartásban irányítószám hiányában be nem azonosítható lakhelyű ápolók számával korrigált) korcsoportonkénti megoszlása megyei bontásban
5. ábra: A befejezett ápolói végzettséggel nem rendelkező szakemberek működési nyilvántartás szerinti számának (a működési nyilvántartásban irányítószám hiányában be nem azonosítható lakhelyű ápolók számával korrigált) korcsoportonkénti megoszlása megyei bontásban
6. ábra: A működési nyilvántartás alapján a befejezett ápolói végzettséggel rendelkező, illetve a befejezett ápolói végzettséggel nem rendelkező szakemberek (a működési nyilvántartásban irányítószám hiányában be nem azonosítható lakhelyű ápolók számával korrigált) korcsoportonkénti százalékos megoszlása megyei bontásban