Az egészségügy egyre komolyabb és összetettebb problémák elé állítja az európai országokat és közöttük hazánkat is. Az elmúlt évtizedekben sokan és sokat fáradoztak azon, hogy a betegségek megelőzése, az egészség helyreállítása, a károsító hatások kiküszöbölése és az ártalomcsökkentés szempontjából legkedvezőbb, fenntartható megoldást találják meg, felhasználva a rendszerben lévő aktuális erőforrásokat és lehetőségeket.
A Nővér folyóiratban 1994-ben jelent meg egy előremutató, inspiratív vitaanyag „Az Ápolásfejlesztés koncepcionális elemei” címmel, melynek szerzője Sövényi Ferencné akkori országos vezető ápoló. Az eltelt időszakban nem került közreadásra átfogó, a hazai ápolásügy fejlesztésére vonatkozó javaslat, ugyanakkor hosszú ideje meggyőződésem, hogy a hazai ápolásügy helyzetére tekintettel nélkülözhetetlen egy objektív helyzetfelmérésen és a lehető legszélesebb körű összefogáson alapuló, komplex fejlesztési javaslat kidolgozása az ápolásügy szakmai képviselői részéről. Nem várhatjuk azt, hogy mások ismerjék fel és oldják meg a területünket érintő problémákat, illetve nagyon fontos, hogy időről időre jelenhessenek meg írásban olyan szakmai fejlesztési javaslatok, amelyeket – egymás álláspontját, érveit megismerve – meg lehet vitatni, és amelyek vonatkozásában azután széleskörű konszenzust lehet kialakítani. Mindez nemcsak az ápolásügy területét érintő fejlesztések kezdeményezését segítheti elő, hanem megfelelő hátteret biztosíthat az általában meglehetősen rövid határidővel kért szakmai állásfoglalások, véleményezések megalapozott, következetes és megfelelő minőségű elkészítéséhez is.
A fentiek megvalósításához nélkülözhetetlenek az álláspontok nyílt felvállalásán (közösen elért nagy értéknek tartom, hogy ezen anyag kapcsán végre megvalósulhatott az előkészítés során, és megvalósulhat az írott szöveg közzétételét követően) alapuló konstruktív szakmai viták, egyeztetések, szemben a tényeket, hivatásunk érdekeit olykor figyelmen kívül hagyó, háttérben folyó lobbitevékenységgel.
Ebből adódóan 2018 májusában kezdeményeztem, hogy szakmai és egyéb releváns szervezetek konszenzusos ápolásfejlesztési koncepciót dolgozzanak ki, és azt közösen képviselve szolgálhassuk az ápolásügy és a betegellátás fejlődését. Javaslatot tettem arra is, hogy az elkészülő dokumentumot, mint vitairatot a Nővér szakmai folyóiratban vagy más szaklapban jelentessük meg 2019-ben. Mindez nemcsak elősegíti a koncepció széleskörű vitára bocsátását, hanem egyben tisztelgés is az 1994-ben vitaanyagként megjelent ápolásfejlesztési koncepció és szerzője előtt, annak 25 éves évfordulója alkalmából. Megtisztelőnek tartom, hogy Sövényi Ferencné, Klári, korábbi országos vezető ápoló asszony szerzőként is tagja a jelen vitairatot megalkotó értékközösségnek, valamint egy előszó keretében is vállalta gondolatai összefoglalását.
Az elmúlt időszakban áttekintettük a hazai ápolásügy helyzetét, összevetve a nemzetközi tendenciákkal. A folyamat során törekedtünk a területet érintő főbb problémák beazonosítására, és hiánypótló módon az azokra adott releváns nemzetközi válaszok figyelembevételével a hazánkban is sikerrel alkalmazható konkrét megoldási javaslatok megfogalmazására. Örömteli tény, hogy ezen fejlesztőmunka eredményeként elkészült a 65 szerző által jegyzett, valamint 27 ápolási és orvosi szakmai szervezet/egyetemi kar/tanszék/szakfelelős/egészségügyi intézményvezető által véleményezett és támogatott, „Javaslat Nemzeti Ápolásfejlesztési Stratégia Elemeire”című átfogó szakmai tanulmány. Elmondható, hogy hazánkban mindezidáig nem készült ilyen széleskörű összefogással szakmai előterjesztés az ápolásügy területén, mint ahogy a javaslat komplexitása, nemzetközi jó gyakorlatok bemutatatására irányuló szemlélete miatt is hiánypótlónak tekinthető. Véleményünk szerint már önmagában a vitairat elkészültének folyamata is fontos érték, hiszen a tanulmány fejlesztésének logisztikája, a szervezetek egymásra találása, a közös gondolkodás nagy eredménynek számít.
Mindezen örömteli eredmények jelentőségét nem csorbítja, de érdemes megemlíteni azt a tényt is, hogy a 2018 májusától 2019 márciusáig tartó időszak nem volt elegendő a konszenzus kialakítására néhány, a részvételre felkért szervezettel. A tanulmány szerzői és támogató szervezetei teljes nyitottságot mutattak az érvek mentén történő egyeztetésre, a közösen képviselhető szakmai minimum kompromisszumos meghatározására, sőt, az eltérő álláspontok – és a mögöttük álló indoklás – alternatívaként történő megjelenítésére is a vitairatban. Meggyőződésem, hogy az elkészült tanulmány egyaránt szolgálja a középfokú ápolók, a BSc/MSc ápolók, a társadalom és a munkáltatók érdekeit. Ebből adódóan is fontos eredménynek tartom, hogy ezen szervezetek alárendelt testületei több esetben támogatták a koncepciót, és vezetőségi tagjaik, tagjaik közül is sokan vállalták fel, hogy szervezeteik távolmaradása ellenére is részt vesznek szakemberként jelen tanulmány megírásában és képviseletében. Az ápolásügy iránt érzett felelősségüket, szakmai álláspontjuk felvállalását ezúton is szeretném megköszönni!
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával is számos egyeztetést bonyolítottunk le – a MESZK Országos Elnöksége által tett javaslatok figyelembevételével történt a tanulmány fejlesztése –, melynek során a Kamara Országos Oktatási, Továbbképzési és Tudományos Bizottsága két alkalommal, majd a Kamara Országos Elnöksége is egyhangúlag támogatta az elkészült tanulmány aktuális verzióját. Később a Kamara elnöksége a vitairat hosszú fejlesztési és egyeztetési időszaka alatt a megvalósítási fázisba érkezett egyes elemekre hivatkozva azt kérte, hogy a korábban a MESZK által is javasolt rövid, közép- és hosszú távú célkitűzések szerinti tagozódás helyett csupán a rövid távú célkitűzéseket jelenítsünk meg, és mindössze a humánerőforrás krízis megoldását enyhítő, akut intézkedésekre szorítkozzunk. A tanulmány fejlesztői azt az álláspontot képviselték, hogy a humánerőforrás krízis megoldását csak az szolgálhatja sikerrel, ha – a képzés minden szintjére kiterjedően – megalapozott módon határozunk meg rövid távú célkitűzéseket úgy, hogy azok illeszkedjenek egy közép- és hosszú távon indokolt fejlesztési koncepcióba is. Végül a Kamara elnöksége a kézirat lezárásakor arra tett javaslatot, hogy csupán a tanulmány „I. A fejlesztési javaslatok rövid összefoglalása” című része kerüljön a Főhatóság részére megküldésre, amit szakmailag nem tartottunk megalapozottnak (fontosnak tartjuk a tanulmány fejlesztési javaslataink megalapozottságát alátámasztó indoklás és irodalomjegyzék részét is), valamint ezt a javaslatot a közel egy éves egyeztetési folyamatra, a tanulmány szerzőire és támogató szervezeteire tekintettel sem tudtuk támogatni.
A vitairat ezen hosszú elkészítési folyamata során számunkra mindössze az ápolási igazgatókat képviselő vezetők egy része fogalmazott meg – meggyőződésünk szerint félreértelmezésből adódó és ezért reményeink szerint a későbbiekben a konszenzus érdekében tisztázható – aggályokat a jelen tanulmányban megfogalmazottak egy részével kapcsolatban, azonban alternatív megoldási javaslataik és az azokat megalapozó indoklásuk megismerésére nem nyílt lehetőségünk. Ugyanakkor a tanulmány egyik kifejezett erőssége a szerzői kör sokszínűsége, hiszen hazai és nemzetközi szakemberek, többek közt ápoláskutatók, középfokú és felsőfokú ápolói képzésben tevékenykedő szakemberek, ápolók, egészségügyi finanszírozási szakemberek, orvosok, szakmai szervezetek vezetői, és természetesen számos ápolásvezető is részt vett a vitairat elkészítésében.
Két felkért szervezet esetében nem nyílt lehetőség még a tanulmányról történő szóbeli egyeztetésre sem. Az egyik szervezet vezetője arról adott tájékoztatást, hogy a szervezet saját – részünkre be nem mutatott – stratégiáját kívánja képviselni, a másik szervezet vezetője pedig azt nyilatkozta, hogy az ápolásügy érdekében történő összefogást nagyon fontosnak és elengedhetetlennek tartja, ugyanakkor csak olyan közös, konszenzuson alapuló fejlesztési koncepciót támogat, amelyben egy bizonyos ápolási szervezet nem vesz részt. Természetesen el kellett határolódnunk egy szakmai szervezetre és annak tagságára irányuló ezen kirekesztő magatartástól. Ezen szervezetek részéről felmerült az a kérdés is, hogy felkérés hiányában milyen jogon készül jelen tanulmányunk, azaz megkérdőjelezésre került a szerzők tudományos munkájának szabadsága, az egyetemek/szakmai szervezetek önálló szakmai és együttműködés kezdeményezési lehetősége.
Ugyanakkor az elmúlt években nem ismerhettük meg ezen két, a jelen ápolásfejlesztési stratégiai javaslat kidolgozásában részt venni nem kívánó szervezet álláspontját, megalapozott fejlesztési javaslatait, pl.: a vonatkozó EU direktívának meg nem felelő középfokú ápolóképzés kialakításakor, illetve a probléma általunk történő felvetését követően; az alapápolási feladatok ellátása kapcsán felállított túlzott, versenyképességet akadályozó követelmények megalkotásakor (hazánkban 1912 órás képzésben, 4 év alatt, 18 éves korhoz és érettségihez kötötten érhető el az a hatáskör, amelyet nemzetközi viszonylatban 150-200 órás képzésben, 1-2 hónap alatt, 16 éves kortól kaphatnak meg az ápolási asszisztensek); a hosszú ideig egyoldalúan a középfokú képzés fejlesztésére fókuszáló modell ellenére a középfokú és a BSc ápolóképzést egyaránt érintő hallgatói létszámcsökkenést, valamint a középfokú képzés felsőoktatásba történő beszámíthatóságának akadályozottságát érintően. Az is megállapítható, hogy ezen szervezetek olyan fejlesztést is vitatnak, amely bevezetéséről időközben a Kormányzat támogatólag döntött, illetve amelynek nincs jogilag kivitelezhető alternatívája (pl. köznevelési keretek között egyéni felkészülési óraszám és kredit hiányában a képzési idő jelentős növelése nélkül nem biztosítható az EU direktívának történő megfelelés). Mint ahogy akkor sem jelen tanulmány szerzőivel és a tanulmányt támogató szervezetekkel állnak vitában ezen ápolási szervezetek vezetői, amikor – eltérve az azonos területen nemzetközi viszonylatban tevékenykedő ápolási szervezetek álláspontjától – vitatják pl. a BSc ápolói arány emelésének jótékony hatását és fontosságát, hanem a területen nemzetközi viszonylatban meglévő tudományos evidenciákkal.
Mindeközben sajnálatos tény, hogy az elmúlt évtizedek – nem kellően megalapozott és nem átfogó, a képzés nem minden szintjét figyelembe vevő – képzési változtatásai nem hozták meg a várt eredményeket. A magyarországi középfokú ápolóképzés jelenlegi rendszere számos ponton nem teljesíti a vonatkozó 2005/36 EU direktívában megfogalmazott és hazánkra is kötelező érvényű feltételeket, és nem teremti meg a BSc képzésbe történő érdemi beszámítás és képzési idő rövidítés kereteit. Emellett az elmúlt években több mint 8000 főről 4000 fő alá csökkent az egészségügyi szakmacsoportban iskolarendszerű képzésben tanulók száma, és sajnálatos módon olyan végzettségek kerültek előtérbe, amelyek nem a hiányterületek – különösen az ápolóhiány – problémáit enyhítik. Hazánkban az alapnyilvántartásba 2016-ban újonnan felvett ápolók száma 45%-os mértékben csökkent, és a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a működési nyilvántartásban (azaz a betegellátásban) mindössze kb. a végzettek 50%-a jelenik meg. A felsőfokú ápolóképzés is válságos helyzetbe került, hiszen míg korábban több mint 800 fő szerzett évente diplomás ápolói végzettséget, addig mára ez a szám alig haladja meg a 300 főt évente, azaz közel 60%-kal csökkent az oklevelet szerző diplomás ápolók száma. Utóbbi azért is nagyon sajnálatos, mert a BSc ápolók minél nagyobb számú alkalmazásának fontosságát tudományos kutatási eredmények sora támasztja alá, köztük a Lancet-ben megjelent azon közlemény, mely szerint a BSc ápolói létszám 10%-os növelése 7%-kal csökkentheti a halálozást meghatározott ellátási feltételek mellett.
Ehelyütt is fontos kiemelni, hogy az elmúlt években számos, az egészségügyi szakdolgozók támogatása érdekében bevezetett hasznos program indult el, illetve valósult meg. Ezek közé tartozik többek közt a duális szakképzés bevezetése, az egyetemi, valamint az oktatókórházi skill laborok fejlesztése; a régi típusú, általános ápoló és általános asszisztens szakképesítéssel rendelkező szakdolgozók felzárkóztató képzése; az egészségügyi szakellátók szállóinak fejlesztése; ápolási eszközpark fejlesztés; a betöltetlen álláshelyek számának csökkentésére, valamint a munkakörülmények és feltételek javítására vonatkozó intézkedések; pályaválasztást támogató ösztöndíj biztosítása az egészségügyi szakképesítések iskolarendszerű nappali képzéseibe járó tanulók – köztük az ápoló tanulók – részére; a Michalicza-ösztöndíj program keretében az Ápolás MSc képzésben résztvevő hallgatók ösztöndíj támogatása; Szakmai Tankönyv Bizottság létrehozása és a terület szabályozása; a szakképzés ágazati irányítás alá helyezése; több lépcsős bérfejlesztés.
Jelen ápolásfejlesztési stratégiai javaslat munkaanyagát a fejlesztés egyes fázisaiban 2018 májusa óta több alkalommal eljuttattuk az EMMI-hez is. Az anyagról alkalmunk nyílt miniszteri és államtitkári szintű személyes egyeztetést is lefolytatni. Örömmel konstatáltuk, hogy időközben több javaslatunk vonatkozásában is érdemi előrelépést tapasztalhattunk, pl. az egészségügyi szakképzés ágazati irányítás alá helyezése; egyes BSc képzések esetében – az ápolói végzettség kiemelt rangsorolásával – ösztöndíj támogatás bevezetése; az állami fenntartású középfokú egészségügyi szakmaterületi intézmények fenntartásának az egészségügyi felsőoktatási intézmények részére történő átadását támogató döntés; az egészségügyi szakdolgozói életpálya koncepció kidolgozásának megkezdése.
A fenti pozitív intézkedéseken túlmenően számos problémát kell megoldani az ápolásügy területét érintően, melyeket rendszerezve mutatunk be az elkészült stratégiai anyagban. Jelen fejlesztési koncepció erőssége, hogy a középfokú ápolói képzés soha nem látott mértékű megerősítésére és az akut ápolóhiány megoldására is javaslatot tesz (mely javaslatnak jelenleg nem ismert nyilvános alternatívája): Emellett a koncepció életpálya modellben gondolkozva is segíti a középfokú szakemberek fejlődését, előmenetelét (számukra 2,5 év alatt teljesíthetővé teszi a BSc ápoló képzést), valamint a BSc, MSc végzettségű kollégák létszámának növelését, szakmai lehetőségeik kiterjesztését.
A jelen tanulmányban részletesen is tárgyalt nemzetközi jó gyakorlatokra, tudományos eredményekre alapozva kitűzhetnénk magunk elé ambiciózusabb célokat is, hiszen az Európai Unió 28 tagállamából 19-ben már nincs középfokú ápoló képzés és 2 további tagállamban is döntöttek a megszüntetéséről. Ugyanakkor Magyarországon az elmúlt évtizedekben nem készült átfogó, egységes és a meghatározó szakmai partnerek által támogatott stratégia az ápolói létszám stabilizálása és emelése érdekében, így jelenleg nem lehet reális cél a középfokú képzés kivezetése. Ebből adódóan előterjesztésünk 2030-ig (azonnali, rövid, közép- és hosszú távú célok megjelölésével, kormányzati ciklusokhoz igazodva) tesz javaslatot stabil, megerősített, többszintű, a tényleges hatáskörhöz igazított (csökkentett) képzési idejű és tartalmú, piacképes és a felsőoktatásba is beszámítható középfokú ápolói tömegképzés, valamint fokozatosan emelkedő arányú BSc/MSc ápolói kar kialakítását biztosító felelős programra.
A jelen fejlesztési javaslatban megfogalmazottak segíthetik többek közt az ápolói humánerőforrás krízis megoldását, a leszakadó térségek munkahelyteremtését, az alsóbb szinten beiskolázottak fokozatos felzárkóztatását, a betegellátás minőségének jelentős javítását, és a betegbiztonság, valamint a betegelégedettség növelését.
Mindezek elősegítése érdekében kérjük, hogy az „Javaslat Nemzeti Ápolásfejlesztési Stratégia Elemeire” koncepció témakörében az Emberi Erőforrások Minisztériuma hozzon létre munkabizottságot, és annak eredményeként készítsen elő kormányhatározati javaslatot.
A konszenzusos fejlesztések érdekében a „Javaslat Nemzeti Ápolásfejlesztési Stratégia Elemeire” című vitairatot szeretnénk a társadalom mind szélesebb köreivel, valamint az orvosi és ápolói területek képviselőivel, a meghatározó betegszervezetekkel is megismertetni, és konzultációs folyamatot (pl. konszenzus konferencia, további szervezetek csatlakozása) elősegíteni a témában. Vitairatunkat angol nyelven is közzétesszük és bízunk abban, hogy a nemzetközileg eredményes jó gyakorlatok hazai adaptálása érdekében elősegíthetjük a párbeszédet, a fejlesztési javaslatokkal kapcsolatos közös gondolkodást a releváns nemzetközi ápolásszakmai szervezetekkel, ápolóképzést folytató intézményekkel is.
Bízunk abban, hogy munkánk eredményeként a szakmai és egyéb releváns szervezetek konszenzusos ápolásfejlesztési koncepciót fogadhatnak el, és azt közösen képviselve szolgálhatjuk az ápolásügy és a betegellátás fejlődését.
Szívélyes üdvözlettel,
Dr. OLÁH András RN, MNS, PhD, habil.
Magyar Ápolástudományi Társaság
elnök, a stratégia elkészítésének
kezdeményezője és koordinátora
Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar
dékán, intézetigazgató
Őszinte örömmel olvastam a „Javaslat Nemzeti Ápolásfejlesztési Stratégia Elemeire” című vitairatot. Ezt a dokumentumot hiányt pótló írásnak is tekinthetjük, mert az utóbbi időben a „merre haladjon az ápolás” kérdése ilyen komplexitásban nem került a széles szakma elé. A dokumentum külön kiemelendő értéke a „nyilvánosság” vállalása.
A tanulmány a széles értelemben vett ápolásügyünk értékeit, hibáit, és a jelen helyzetét összegzi, majd ezekre építve tesz a „hogyan továbbra” javaslatokat. A munkaanyag hosszú távra gondolkodik, együttműködésre késztet. Bírálatra, válaszra, további javaslatok megtételére „kényszeríti” az olvasót.
A fejlesztésre tett javaslatok indokai közül, a legnagyobb súllyal bíró problémákat köti csokorba. A vitaanyag, a helyzetleírást követően a „fejlesztési javaslatokat” négy pontban sűríti össze. Ezeket nevezzük az „ápolás belső élete” alappilléreinek is. Az értekezés átfogóan tárgyalja az ápolás-fejlesztés legfontosabb elemeit és ahol szükséges nemzetközi kitekintést tesz. Ezeket én csak néhány sorban sűrítem össze:
– Oktatás, ápolók képzése, továbbképzése, mint kulcsfeladat.
– Az ápolás különböző „intézményeinek” létrehozása
– Az egészségügyi ellátó rendszer, mint a különböző tudományterületek, esetünkben az ápolástudomány gyakorlati alkalmazója.
– Állami feladatok, egészségpolitikai döntések szükségessége.
– Finanszírozás, a meghozandó döntések alapján, a továbbfejlesztési tervek magvalósításához
A vitaanyagnak ebben az állapotában „még nincs címzettje”, de megismerve belső tartalmát arra a következtetetésre lehet jutni, hogy az egyes területek fejlesztésére tett javaslatok szinte mindegyike „magas szintű” szakmapolitikai döntést igényel. A múltamból hozott tapasztalatom alapján, csak akkor tudtuk érdemi döntésre bírni a döntésre jogosultakat, ha előzetesen – az ápolás különböző területei és szintjeinek képviselői között – konszenzus jött létre.
Az „ápolói elit” konszenzusára ez a nemzeti ápolási fejlesztési stratégia vitaanyag jó lehetőséget teremt azzal, hogy vállalja a nyilvánosságot, érdemi bírálatot, jobbító javaslatot vár a szakma különböző területeinek képviselőitől. Kívánom, hogy a „végtermék” majd egy hosszabb távra érvényes „konszenzus dokumentum” legyen. (Pl. hogy majd az ápolóképzés elfogadott modellje évente nem változtatható!)
Az ápolás egyes területeit irányítók felelőssége ma sokkal nagyobb, mint évtizedekkel ezelőtt volt, hiszen az ápolás valamennyi területén jelen vannak a főiskolát vagy egyetemet végzett ápolók, akiknek észlelnie kell a körülötte változó világot és el kell fogadnia a kihívásokat.
Elismerjük vagy nem, az orvoslás és az ápolás területén napjaink legnagyobb kihívása a „paradigmaváltás”, azaz a régi, biztonságot jelentő megszokottság elvesztése. A paradigmaváltás folyamatában lévő medicina és az ápolás gyakorlatában, a kompetenciák szakszerű rendezése teremthet rendet. Napjaink igen aktuális kérdése MSc végzettségű ápolók rendszerbe illesztése, vagy a „triage” kérdése.
El kell fogadni azt, hogy az orvoslás és az ápolás kiegészítik egymást, mindkettőnek vannak sajátosságai, tehát van közöttük különbség. Van azonban közöttük azonosság, átfedés, azonos ismeret, azonos tevékenység. Aki ezt nem fogadja el, az a valóságot tagadja és ennek következménye az értelmetlen vita és konfliktus. A keretek szabályozása a konszenzusteremtés alapvető eszköze.
Ezt a dokumentumot egy konszenzus konferenciának kellene követnie, ahol az előzőekben említett konszenzus dokumentum elfogadásra kerülhetne.
SÖVÉNYI Ferencné
Nyugalmazott országos vezető ápoló